2012. május 9., szerda

Anna! :)

Múlt héten volt esedékes a 18. héten elvégzendő genetikai ultrahang, amit már eszméletlenül vártam, hiszen ilyenkor kicsit bekukucskálhatunk a Babánkhoz, hogy minden rendben van-e és persze nyomozhatunk kicsit, hogy kicsoda is Ő, ráadásul most Peti is el tudott szabadulni a munkahelyéről...
Éppen lefeküdtem a vizsgálathoz, amikor az orvost az osztályra hívták. Várakoztunk 20 percet, majd mikor visszaért, felkente a zselét a pocakomra és mikor nekiláttunk volna az ultrahangnak, ismét konzultálni hívták. Ami igazából nem is volt baj, hiszen egy pár képkockányira  láthattunk a Csöppséget, aki valószínűleg szundikált, mert teljesen mozdulatlan volt, a feje egy picit hátra is hajlott. Természetesen megint teljesen haránt feküdt, mint múltkor, szóval esélyünk sem lett volna látni a nemét. :)
Újabb fél óra elteltével megjött a doktor és végre elkezdhettük a vizsgálatot (azért elég nagy önfegyelmet kellett gyakorolnunk, hogy míg egyedül voltunk ne próbáljuk ki a készüléket :) ). Szerencsére minden tökéletesen rendben van, megfelelően fejlődik Babus. Ráadásul fel is élénkült. Jó, egy kis külső befolyással, mert a szünetben mocorogtam, hátha felébred...:) Kíváncsi természet vagyok, ez van :) Így pedig láthatóvá vált, hogy Baba lány. :):):) A névben már előtte megegyeztünk, ez volt mindkettőnk első ötlete. Anna lesz.

Árral szemben...

Legalábbis én kicsit ezt érzem mostanában, hiszen amikor elmesélem valakinek, hogy Babát várunk csak úgy záporoznak felém a kérdések.
1. Nem érzem-e magam túl fiatalnak a gyermekvállaláshoz?
Tudom, hogy manapság az a teljesen normális, hogy ha egy nő 30 felett ad életet első gyermekének. Ez az általánosság, aki nyitott szemmel jár az utcán ezt tapasztalhatja. Sokkal inkább érződik ez a rendelőintézeti várótermekben, nem beszélve a szülésfelkészítő órákról, ahol az átlagéletkor 33-35 év körül van.
Nyilván rengeteg dolog állhat ennek a hátterében. Sokan későn találják meg a párjukat, vannak akiknek a "kivitelezéssel" akadnak problémáik. A két legfőbb érv általában a "késői" gyermekvállalás mellett, hogy addigra lehet megteremteni az anyagi biztonságot és persze a nő karrierje sem elhanyagolható szempont.
Hogy mit gondolok én? Ha nem jön váratlanul Babus, akkor valószínűleg a mi életünk is így alakul, de szülők leszünk és azt hiszem, ennél csodásabb dolog nem történhetett volna velünk. Lehet, hogy praktikusabb lett volna, ha már megvan mindenünk mire megérkezik a Picink, de így sem kilátástalan a helyzetünk. Szerencsére nincsenek napi megélhetési problémáink, szeptemberre remélhetőleg be tudjuk rendezni a babaszobát is. Természetes ösztön az, hogy szeretnénk mindenből a legjobbat adni gyermekünknek. Ugyanakkor nem jelent problémát a baba számára, ha használjuk a rokonoktól, ismerősöktől kapott holmikat is. Szerintem akkor sem vásárolnék meg mindent boltban, ha megtehetném, mert pazarlásnak tartom. Például olyan gyorsan kinövik ezek a csöppségek a ruhaneműket, hogy azoknak idejük sincsen elhasználódni. Hihetetlenül édes dolgokra lehet akadni turikban is, nem beszélve a bababizományikról, az ebay pedig egy valóságos kincsesláda. :) Összességében tehát megértem azokat, akik nehéz anyagi helyzetük miatt nem vállalnak gyermeket (nyilván mindenki életében előfordulhatnak átmeneti nehézségek, itt nem erre gondolok), de talán ez az egyik első próbatétele a szülővé válásnak. Ha valaki nem elég felnőtt a problémák leküzdéséhez, hogy felelősséget vállaljon egy másik életért is és valaki más igényeit a sajátjai elé helyezze, akkor valóban várhat még az a baba.
Karrier? Nem véletlenül vált szükségessé a nők munkavállalása, hiszen egy fő alkalmazotti státuszból származó fizetéséből igencsak nehéz, majdnem lehetetlen saját alapokat teremteni. Az emancipációval ugyanakkor együtt jár az is, hogy így a nők kétfrontos háborúra kényszerülnek, hiszen a munkahelyükön és a családban is helyt kell állniuk. A történelmi példák pedig azt bizonyítják, hogy ez a stratégia a legritkább esetben vezet sikerre. Természetesen más lenne a helyzet, ha lenne elegendő bölcsődei hely és a hatályos munkajogi törvények, munkahelyi szokások elősegítenék, hogy az Anyukák 4 órás munkaidőben vagy otthonról dolgozhassanak, de (néhány üdítő kivételtől eltekintve) a szomorú magyar valóság nem ez. Ugyanakkor, egyelőre azt gondolom, hogy itt is meg lehet találni az egyensúlyt. Szerencsére én elmondhatom magamról, hogy jelenleg, ha nem is hatalmas összegekkel, de be tudok segíteni a családi kasszába, ráadásul olyasmivel foglalkozhatok amit szeretek. Magam tervezem a napirendem, így jut időm arra, hogy ennek a kilenc hónapnak minden hullámhegyét és völgyét megéljem. ( Nem úgy mint annak a 35-ös kismamának a szülésfelkészítőn, akinek 5 percenként megcsörrent a telefonja, hogy valami halaszthatatlanul fontos üzleti ügyben keressék este hat után). Szóval az "igazi" karrier megvár, míg Babus elég nagy lesz.
Lelkileg felkészültnek érzem-e magam? NEM de ez nem a korom miatt van. Aki azt állítja, hogy erre fel lehet készülni, hazudik. Azt tudom és érzem, hogy mindennél jobban szeretni fogom a Kicsinket. Viszont  most egy olyan szakasz érkezett el az életünkben, amire valóban nincsen bevált recept és ez rémisztő, ugyanakkor izgalmas is.
2. Mi lesz az utazásokkal, a kettesben töltött évekkel?
Mi már hatodik éve nyúzzuk egymást Petivel, ebből ötöt együtt is laktunk, azt hiszem nem meglepő, hogy nem bánjuk, ha majd egy Apróság is megosztja velünk a mindennapjait. Lehet, hogy valóban nem lesz lehetőségünk az első pár évben, hogy nagyobb utazásokat szervezzünk, de mivel egy kőhajításra van tőlünk a Balaton, szerintem ez nem is fog hiányozni. Egyébként pedig nem sok klasszabb dolgot tudok elképzelni, mint a saját gyermekemmel homokozni, pancsolni a strandon. Ha eljön az ideje, akkor irány a tenger, júúúúj, de csudaszuper lesz. :) Szerencsére lesznek Nagyszülei is Babusnak (egy párral több is, mint általánosságban :) ), akik szerintem örömmel vigyáznak majd rá, ha kettesben szeretnénk tölteni pár napot és irtózatosan el fogják kényeztetni. :):):)
3. Összeházasodunk-e?
Mikor a húgaim megszülettek éppen menyasszonyosat játszottam a Mamámnál. Fehér lepedőből csavart ruhában, hosszú csipketerítőből készült fátyolban, elcsent tűsarkú cipőben és elengedhetetlen művirág csokorral a kezemben illegettem magam a szobában. Nem értem rá olyan apró-cseprő dolgokkal foglalkozni, hogy testvéreim lettek, kettő is.... :) Később a barbie-jaim közül a vőlegény-ara pár volt a kedvencem (még "ó-tamdadam-ot" zenélő oltár is volt hozzá, micsoda giccs :) ).
Nekem nincsen esküvői terves könyvem, mint a Jóbarátokban Monicának, de azért ilyen alapok után nem meglepő, hogy számomra a házasság mindig is fontos volt. Ettől sem a szüleim válása, sem az a rengeteg tönkrement kapcsolat amit nap mint nap látok, sem pedig az ismerősi körben gyakran előforduló látszat-tökéletes házasságok nem tudtak elrettenteni. Van abban valami csodaszép, amikor két ember nem csak a négy fal között, hanem nyilvánosan is kijelenti azok előtt akik fontosak nekik, hogy ők örökre összetartoznak, történjen bármi mindig szeretni fogják egymást. Az esküvő egy tökéletes alkalom arra, hogy megünnepeljük a kapcsolatunkat és azt hiszem különleges napokra szükség van az életünkben.
Mindezek ellenére idén biztosan nem tervezünk házasságkötést. Nyárra már elég nagy pocakom lesz, kényelmetlen lenne az egész, ráadásul nagy szervezési munka, stressz és nem utolsósorban nem elhanyagolható mennyiségű pénz egy lakodalom. Ezért úgy döntöttünk, hogy elhalasztjuk. Egyelőre az első számú feladatunk, hogy nyugodt körülményeket teremtsünk egy újszülött számára, ezen tevékenykedünk gőzerővel. Amint a Baba tudja vinni a fátylamat, az esküvő is jöhet. :):):)