2012. november 9., péntek

Anna

2012.09.29-én 8:15-kor megszületett Anna. Tüneményes kis hölgy, álmaimban sem reméltem, hogy ilyen gyönyörű lesz és okos, no meg ügyes is. :)

2012. augusztus 29., szerda

Hajókázás

Még júliusban hajókáztunk egyet Petivel Balatonkeneséről Tihanyba és vissza. Jó kis nap volt! :)


2012. június 14., csütörtök

Sztárvideó Pankáról 24 hetesen


Újabb vizsgálat

Elérkeztünk a 24. héthez, így aktuálissá vált a terheléses vércukor mérés is. Az előző laborvizsgálat nem ment zökkenőmentesen, így hát kicsit aggódtam előtte.
Reggel hétre kellett mennem, éhgyomorral. Viszonylag gyorsan sorra is kerültem, a néni pedig elsőre(!) eltalálta a vénámat, amiért roppant hálás voltam. Ezután egy törött szélű bögrében feloldották nekem a 75g szőlőcukrot. Roppant édes volt, csak reménykedni tudtam, hogy nem jár úgy, mint a próbareggelim. Szerencsére pár perc múlva teljesen rendben voltam, következhetett a két óra egy helyben való ücsörgés, hiszen bárminemű mozgás befolyásolhatja a vizsgálat eredményét. Előre felkészültem olvasnivalóval,többek között az egyik kedvenc magazinommal, amiből valamiért a bikinis különkiadást kaptam meg, pedig ahogy a helyzet jelenleg áll, legközelebb talán a 2014-es szezon trendjeivel fogok közelebbről is megismerkedni. :)
Negyed 11-kor vették le a második adag vért, így egy röpke délelőtt után szabadulhattam is a rendelőintézetből. :) Másnap mehettem az eredményért, amik pont jók lettek, minden a legnagyobb rendben van. Szeretem, amikor tudományosan is bebizonyítják, hogy nemcsak egészségesnek érzem magam, hanem az is vagyok! :):):)

Igen, mozog!!! :)

Azt hiszem először a 18. héten a lépcsőn felfelé éreztem, hogy Panna mintha mocorogna odabenn. Pont olyan volt, mint ahogy leírták: mintha kis buborékok puhán pattannának szét a pocakomban. :) Aztán sokáig csak néha-néha vettem ezt észre.
Az utóbbi pár hétben már egyre erőteljesebben adta tudtomra Panka, hogy igen, itt van, erősödik, a hely pedig kezd csöppet szűkössé válni ott benn. Már nagyon vártam ezt, hiszen olyan régen láthattam ultrahangon, legalább érezni szerettem volna. Lehet, nem teljesen gondoltam bele, hogy történhet olyan is, éjjel arra ébredek, hogy valaki igencsak nyomja a bordáimat. :) Mégis imádom, hogy tudom, itt van velünk. :)
Kialakult a saját kis bioritmusa is: reggel, kora délután és késő este rendez nagyobb hancúrozásokat. Ha zenét hallgatunk vagy beszélek hozzá, akkor egy-egy mocorgással "válaszol". Tegnap zuhanyzás közben vettem észre, hogy néha egy-egy nagyobb rúgásnál a hasam is kidudorodik. :) Már Peti is jobban részese lehet ezeknek a fészkelődős élményeknek, hiszen végre kívülről is érezni lehet a nagyobb történéseket. :)

Babakelengye I.

Apránként nekifogtunk már a beszerzésének. Igyekszünk egyelőre csak a legfontosabbakat megvenni, hiszen sok időnk van még, de nem egyszerű ellenállni a kísértésnek. :)
Ráadásul nehéz eligazodni egy kezdő szülő párnak a bébitermékek kínálatában. Főleg úgy, hogy tökéletesen ellentétes tanácsokat lehet kapni a családtól, barátoktól, könyvekből, internetről. Persze, tudom, hogy ez csak a kezdet és már itt meg kell találnunk azt az utat, ami nekünk a legjobb. :) Higgadtan végig kell gondolnunk, hogy mire van szükség és nem szabad bedőlnünk az ügyes marketingfogásoknak. El kell hinnünk, annak ellenére, hogy a bababoltok el szeretnék nekünk adni például az "5fokozatban rezgő-16 dalt zenélő-hintázós-etetőszéket" egy kisebb vagyonért, semmilyen hátrány nem éri Pankát ha egy bútordarab helyett a szülei ringatják. :)
Amire már sikerült szert tennünk, az ez a csudaklassz babakocsi és autósülés. Tökéletesen szép állapotban vannak. A nagy, stabil kerekek remélhetőleg jól bírják majd a veszprémi földrajzi viszonyokat. :)

26

Gyorsan robognak el felettünk az évek, mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy szám szerint a hetedik Peti-szülinapot ünnepeltük együtt. :) Az idén azt hiszem az egyik legszebb ajándéka a pocakomban van, a második pedig ez a kicsi ingecske:

2012. május 9., szerda

Anna! :)

Múlt héten volt esedékes a 18. héten elvégzendő genetikai ultrahang, amit már eszméletlenül vártam, hiszen ilyenkor kicsit bekukucskálhatunk a Babánkhoz, hogy minden rendben van-e és persze nyomozhatunk kicsit, hogy kicsoda is Ő, ráadásul most Peti is el tudott szabadulni a munkahelyéről...
Éppen lefeküdtem a vizsgálathoz, amikor az orvost az osztályra hívták. Várakoztunk 20 percet, majd mikor visszaért, felkente a zselét a pocakomra és mikor nekiláttunk volna az ultrahangnak, ismét konzultálni hívták. Ami igazából nem is volt baj, hiszen egy pár képkockányira  láthattunk a Csöppséget, aki valószínűleg szundikált, mert teljesen mozdulatlan volt, a feje egy picit hátra is hajlott. Természetesen megint teljesen haránt feküdt, mint múltkor, szóval esélyünk sem lett volna látni a nemét. :)
Újabb fél óra elteltével megjött a doktor és végre elkezdhettük a vizsgálatot (azért elég nagy önfegyelmet kellett gyakorolnunk, hogy míg egyedül voltunk ne próbáljuk ki a készüléket :) ). Szerencsére minden tökéletesen rendben van, megfelelően fejlődik Babus. Ráadásul fel is élénkült. Jó, egy kis külső befolyással, mert a szünetben mocorogtam, hátha felébred...:) Kíváncsi természet vagyok, ez van :) Így pedig láthatóvá vált, hogy Baba lány. :):):) A névben már előtte megegyeztünk, ez volt mindkettőnk első ötlete. Anna lesz.

Árral szemben...

Legalábbis én kicsit ezt érzem mostanában, hiszen amikor elmesélem valakinek, hogy Babát várunk csak úgy záporoznak felém a kérdések.
1. Nem érzem-e magam túl fiatalnak a gyermekvállaláshoz?
Tudom, hogy manapság az a teljesen normális, hogy ha egy nő 30 felett ad életet első gyermekének. Ez az általánosság, aki nyitott szemmel jár az utcán ezt tapasztalhatja. Sokkal inkább érződik ez a rendelőintézeti várótermekben, nem beszélve a szülésfelkészítő órákról, ahol az átlagéletkor 33-35 év körül van.
Nyilván rengeteg dolog állhat ennek a hátterében. Sokan későn találják meg a párjukat, vannak akiknek a "kivitelezéssel" akadnak problémáik. A két legfőbb érv általában a "késői" gyermekvállalás mellett, hogy addigra lehet megteremteni az anyagi biztonságot és persze a nő karrierje sem elhanyagolható szempont.
Hogy mit gondolok én? Ha nem jön váratlanul Babus, akkor valószínűleg a mi életünk is így alakul, de szülők leszünk és azt hiszem, ennél csodásabb dolog nem történhetett volna velünk. Lehet, hogy praktikusabb lett volna, ha már megvan mindenünk mire megérkezik a Picink, de így sem kilátástalan a helyzetünk. Szerencsére nincsenek napi megélhetési problémáink, szeptemberre remélhetőleg be tudjuk rendezni a babaszobát is. Természetes ösztön az, hogy szeretnénk mindenből a legjobbat adni gyermekünknek. Ugyanakkor nem jelent problémát a baba számára, ha használjuk a rokonoktól, ismerősöktől kapott holmikat is. Szerintem akkor sem vásárolnék meg mindent boltban, ha megtehetném, mert pazarlásnak tartom. Például olyan gyorsan kinövik ezek a csöppségek a ruhaneműket, hogy azoknak idejük sincsen elhasználódni. Hihetetlenül édes dolgokra lehet akadni turikban is, nem beszélve a bababizományikról, az ebay pedig egy valóságos kincsesláda. :) Összességében tehát megértem azokat, akik nehéz anyagi helyzetük miatt nem vállalnak gyermeket (nyilván mindenki életében előfordulhatnak átmeneti nehézségek, itt nem erre gondolok), de talán ez az egyik első próbatétele a szülővé válásnak. Ha valaki nem elég felnőtt a problémák leküzdéséhez, hogy felelősséget vállaljon egy másik életért is és valaki más igényeit a sajátjai elé helyezze, akkor valóban várhat még az a baba.
Karrier? Nem véletlenül vált szükségessé a nők munkavállalása, hiszen egy fő alkalmazotti státuszból származó fizetéséből igencsak nehéz, majdnem lehetetlen saját alapokat teremteni. Az emancipációval ugyanakkor együtt jár az is, hogy így a nők kétfrontos háborúra kényszerülnek, hiszen a munkahelyükön és a családban is helyt kell állniuk. A történelmi példák pedig azt bizonyítják, hogy ez a stratégia a legritkább esetben vezet sikerre. Természetesen más lenne a helyzet, ha lenne elegendő bölcsődei hely és a hatályos munkajogi törvények, munkahelyi szokások elősegítenék, hogy az Anyukák 4 órás munkaidőben vagy otthonról dolgozhassanak, de (néhány üdítő kivételtől eltekintve) a szomorú magyar valóság nem ez. Ugyanakkor, egyelőre azt gondolom, hogy itt is meg lehet találni az egyensúlyt. Szerencsére én elmondhatom magamról, hogy jelenleg, ha nem is hatalmas összegekkel, de be tudok segíteni a családi kasszába, ráadásul olyasmivel foglalkozhatok amit szeretek. Magam tervezem a napirendem, így jut időm arra, hogy ennek a kilenc hónapnak minden hullámhegyét és völgyét megéljem. ( Nem úgy mint annak a 35-ös kismamának a szülésfelkészítőn, akinek 5 percenként megcsörrent a telefonja, hogy valami halaszthatatlanul fontos üzleti ügyben keressék este hat után). Szóval az "igazi" karrier megvár, míg Babus elég nagy lesz.
Lelkileg felkészültnek érzem-e magam? NEM de ez nem a korom miatt van. Aki azt állítja, hogy erre fel lehet készülni, hazudik. Azt tudom és érzem, hogy mindennél jobban szeretni fogom a Kicsinket. Viszont  most egy olyan szakasz érkezett el az életünkben, amire valóban nincsen bevált recept és ez rémisztő, ugyanakkor izgalmas is.
2. Mi lesz az utazásokkal, a kettesben töltött évekkel?
Mi már hatodik éve nyúzzuk egymást Petivel, ebből ötöt együtt is laktunk, azt hiszem nem meglepő, hogy nem bánjuk, ha majd egy Apróság is megosztja velünk a mindennapjait. Lehet, hogy valóban nem lesz lehetőségünk az első pár évben, hogy nagyobb utazásokat szervezzünk, de mivel egy kőhajításra van tőlünk a Balaton, szerintem ez nem is fog hiányozni. Egyébként pedig nem sok klasszabb dolgot tudok elképzelni, mint a saját gyermekemmel homokozni, pancsolni a strandon. Ha eljön az ideje, akkor irány a tenger, júúúúj, de csudaszuper lesz. :) Szerencsére lesznek Nagyszülei is Babusnak (egy párral több is, mint általánosságban :) ), akik szerintem örömmel vigyáznak majd rá, ha kettesben szeretnénk tölteni pár napot és irtózatosan el fogják kényeztetni. :):):)
3. Összeházasodunk-e?
Mikor a húgaim megszülettek éppen menyasszonyosat játszottam a Mamámnál. Fehér lepedőből csavart ruhában, hosszú csipketerítőből készült fátyolban, elcsent tűsarkú cipőben és elengedhetetlen művirág csokorral a kezemben illegettem magam a szobában. Nem értem rá olyan apró-cseprő dolgokkal foglalkozni, hogy testvéreim lettek, kettő is.... :) Később a barbie-jaim közül a vőlegény-ara pár volt a kedvencem (még "ó-tamdadam-ot" zenélő oltár is volt hozzá, micsoda giccs :) ).
Nekem nincsen esküvői terves könyvem, mint a Jóbarátokban Monicának, de azért ilyen alapok után nem meglepő, hogy számomra a házasság mindig is fontos volt. Ettől sem a szüleim válása, sem az a rengeteg tönkrement kapcsolat amit nap mint nap látok, sem pedig az ismerősi körben gyakran előforduló látszat-tökéletes házasságok nem tudtak elrettenteni. Van abban valami csodaszép, amikor két ember nem csak a négy fal között, hanem nyilvánosan is kijelenti azok előtt akik fontosak nekik, hogy ők örökre összetartoznak, történjen bármi mindig szeretni fogják egymást. Az esküvő egy tökéletes alkalom arra, hogy megünnepeljük a kapcsolatunkat és azt hiszem különleges napokra szükség van az életünkben.
Mindezek ellenére idén biztosan nem tervezünk házasságkötést. Nyárra már elég nagy pocakom lesz, kényelmetlen lenne az egész, ráadásul nagy szervezési munka, stressz és nem utolsósorban nem elhanyagolható mennyiségű pénz egy lakodalom. Ezért úgy döntöttünk, hogy elhalasztjuk. Egyelőre az első számú feladatunk, hogy nyugodt körülményeket teremtsünk egy újszülött számára, ezen tevékenykedünk gőzerővel. Amint a Baba tudja vinni a fátylamat, az esküvő is jöhet. :):):)

2012. április 21., szombat

Második videó a Babánkról :)

Tegnap ismét készült egy sztárvideó a Pocaklakóról, ezen már sokkal jobban kivehetőek a testrészei. 11,5cm hosszú az ülőmagassága. Hihetetlenül aranyos, ahogy a videó vége felé a nyakába húzza a lábát. Micsoda tornamutatványok!!! :)

2012. április 18., szerda

Első ultrahangos videó :)

A 11. héten készült ez a videó, ekkor Pocaklakónk már 43mm-re nőtt. :) 
Sőt, már a szívverése is látszik... :)

2012. április 16., hétfő

Próbareggeli...

Már több, mint egy évtizede, hogy Veszprémbe jöttem tanulni középiskolásként. Akkor még nem gondoltam volna, hogy ilyen sokáig maradok... :) Szeretek itt élni, hiszen itt lettem szerelmes, itt leszek Anyuka, valamint végérvényesen és visszavonhatatlanul felnőtt. :)
Ugyanakkor még a családomon kívül is sok minden otthonra köt, főleg hivatalosan. Itt volt az ideje, hogy körzeti orvost is váltsak, hogy ne kelljen minden apróság miatt 100km-t utazni. Szerencsére pont olyan doktorhoz tartozik a mostani utcánk, akit már ismertem, mivel Ő volt a kollégium kirendelt orvosa.  Roppant kedves és vidám, akivel mindent meg lehet beszélni. Az első látogatásomkor felvette az adataimat, majd kaptam egy beutalót próbareggelis vérvételre.
Az itt történteknek van némi előélete. Nagyjából az 5. héttől a 13.-ig a reggeli rosszullét nálam egész napossá vált. Ráadásul általában teljesen váratlanul, a legmeglepőbb helyeken tört rám a hányinger. Éppen ezért is féltem ettől a vérvételtől. Nem alaptalanul...
Reggel 7-re kellett odamennem a rendelőintézetbe, ahol 20 percet álltam sorba, mire eljutottam addig a feliratig a falon, hogy a kismamákat előreveszik. Kaptam vonalkódos kémcsöveket és egy műanyag pohárkát. Hipp-hopp sorra is kerültem. Itt ért a meglepetés...
Nem is tudom, hogy miért is fordulhatott meg olyan a fejemben, hogy a mai egészségügyi viszonyok mellett nekem majd ott ad reggelit valaki. A háziorvosom csak annyit mondott, hogy el kell majd fogyasztani 2dl tejet és egy zsemlét, én naiv pedig azt gondoltam, hogy mindez helyben történik. A védőnőhöz pedig csak ezután jutottam el. Amikor pedig a neten utánaolvastam, az derült ki számomra, hogy ahány ház, annyi szokás, hiszen sok helyen mérnek egy éhgyomri cukorszintet is. Itt, Veszprémben ilyen nem történik. A lényeg, hogy indulhattam szépen haza megreggelizni, szerencsére 10 percre lakunk onnan. Persze, ahogy az lenni szokott egy útba eső pékségben sem lehetett már ilyenkor zsemlét kapni, nagy nehezen azért szereztem.Végül 10-kor kezdtem újra az sztk-ban az egész procedúrát, akkor már rutinosabban. Mire lecsordogált az a sok kémcsőnyi vér, én már hihetetlenül rosszul voltam. Koncentráltam, hogy legalább addig benntartsam ezt a csekély reggelit, míg végzünk. Hát, pont addig sikerült, nem tovább. Sebaj, legközelebb már megismernek majd. :)

2012. április 14., szombat

Orvosválasztás

A pozitív teszt után a következő nagy kérdés az orvosválasztás volt. Sajnos nincs az ismeretségi körünkben környékbeli várandós kismama, így különböző fórumokon olvastunk a tapasztalatokról.
Itt, Veszprémben, a TB által finanszírozott rendelésen felváltva dolgoznak a doktorok, nem igazán kiszámítható módon. Mi úgy gondoltuk, hogy jobb, ha a terhességem egy orvos kísérné végig a teljes időtartama alatt, amire csak magánrendelésen van lehetőség.
A szüléshez fogadott orvos kérdése már más ügy. Olvastunk abszolút pozitív és negatív élményeket is. Szerintem az a legjobb a babának és a mamának is, ha akkor érkezik a pici, amikor szeretne. Ez pedig teljesen kiszámíthatatlan. Lehet kötni mindenféle szerződést, 100%-os garancia akkor sincsen, hogy amikor tényleg eljön az idő, ott lesz az orvos (lehet pl. ő is beteg). Így arra jutottunk, hogy nem élünk ezzel az opcióval.
Végül, azt hiszem,  sikerült egy olyan doktornőt választanunk itt helyben a terhesgondozásra, akinek a  szakértelmében teljesen megbízhatunk. Az első vizsgálaton csináltunk rákszűrést, mert már annak is itt volt az ideje. Aztán pedig ultrahanggal benéztünk a pocakomba és bizony ott lapult egy 1cm-es kis zsákocska. :) Hihetetlen érzés volt így először látni a babánkat. Persze egyáltalán nem hasonlított még egy kis emberkére, sokkal inkább egy kis babszemre, de szerintem már akkor is cuki volt. :) Ezután pedig kaptam néhány táplálkozási és életvezetési tanácsot. Szóval összességében azt gondolom, hogy jó kezekben vagyunk és ez ad egyfajta megnyugvást. :)

2012. március 13., kedd

Nagy változások

Igen, azok várnak ránk, hiszen egy ideje már kibérelte a pocakomat egy kis tökmag, aki örökre megváltoztat majd mindent. Hihetetlen kalandok elé nézünk, amiket egyelőre azt hiszem még elképzelni sem tudok. 
Történetünk réges-régen indult. Petivel az egyetem első évében ismerkedtünk meg a kollégiumban. Nem kellett hozzá sok idő, hogy teljesen a bizalmamba fogadjam. Bármiről nyíltan tudtunk beszélgetni, meghallgatott, nem ítélkezett. Már akkor szerettem a sajátos humorát, hogy olyan tisztán látja a problémákat, két lábbal áll a Földön. Arcpirítóan őszinte, intelligens, udvarias. Egy évig voltunk barátok. Ennyi időnek kellett eltelnie, hogy mindketten rájöjjünk, többre vágyunk...Azóta több mint öt és fél év telt el. Sok mindenen keresztül mentünk együtt, nem minden úgy sikerült, ahogy elterveztük, voltak hullámhegyek és völgyek, mint minden kapcsolatban. Ugyanakkor én legbelül mindig is tudtam, hogy Ő az egyetlen a világon, aki mellett le tudnám élni az életem, aki elfogad, minden szeszélyemmel együtt, aki mellett boldog lehetek és aki csodálatos apukája lesz a gyermekeinknek.
Ez pedig most válóra is válik. :) Bár nem terveztük, egy apróság mégis növekedésnek indult, amit néhány hétig még csak nem is sejtettem. Aztán januárban valami nem történt meg, ami eddig minden hónapban pontosan bekövetkezett. Vásároltam egy tesztet, de a tájékoztatóban az szerepelt, hogy reggel biztosabb az eredmény, így egy hosszú, álmatlan éjszaka várt rám. Másnap pedig megjelent a két csík. Hogy mit éreztem ekkor? Egyszerre boldogságot, aggodalmat, örömöt és félelmet. Aztán mikor felkeltettem a mindebből mit sem sejtő Petit és láttam rajta, hogy tiszta szívből örül, tudtam, hogy innen minden rendben lesz. Egy teljes délelőtt repült el, mire megbeszéltünk mindent. Az nem is volt kérdés, hogy jöhet-e a baba, mindössze az, hogy most milyen teendőink lesznek.
Igen, nagy változások ezek a kis életünkben, de azt hiszem, igazából tudom, hogy minden tőlünk telhetőt meg fogunk tenni, hogy a mi babánk csudaklassz ember legyen, hiszen mindennek az alapja már most megvan: mindennél jobban szeretjük.