Próbareggeli...

Már több, mint egy évtizede, hogy Veszprémbe jöttem tanulni középiskolásként. Akkor még nem gondoltam volna, hogy ilyen sokáig maradok... :) Szeretek itt élni, hiszen itt lettem szerelmes, itt leszek Anyuka, valamint végérvényesen és visszavonhatatlanul felnőtt. :)
Ugyanakkor még a családomon kívül is sok minden otthonra köt, főleg hivatalosan. Itt volt az ideje, hogy körzeti orvost is váltsak, hogy ne kelljen minden apróság miatt 100km-t utazni. Szerencsére pont olyan doktorhoz tartozik a mostani utcánk, akit már ismertem, mivel Ő volt a kollégium kirendelt orvosa.  Roppant kedves és vidám, akivel mindent meg lehet beszélni. Az első látogatásomkor felvette az adataimat, majd kaptam egy beutalót próbareggelis vérvételre.
Az itt történteknek van némi előélete. Nagyjából az 5. héttől a 13.-ig a reggeli rosszullét nálam egész napossá vált. Ráadásul általában teljesen váratlanul, a legmeglepőbb helyeken tört rám a hányinger. Éppen ezért is féltem ettől a vérvételtől. Nem alaptalanul...
Reggel 7-re kellett odamennem a rendelőintézetbe, ahol 20 percet álltam sorba, mire eljutottam addig a feliratig a falon, hogy a kismamákat előreveszik. Kaptam vonalkódos kémcsöveket és egy műanyag pohárkát. Hipp-hopp sorra is kerültem. Itt ért a meglepetés...
Nem is tudom, hogy miért is fordulhatott meg olyan a fejemben, hogy a mai egészségügyi viszonyok mellett nekem majd ott ad reggelit valaki. A háziorvosom csak annyit mondott, hogy el kell majd fogyasztani 2dl tejet és egy zsemlét, én naiv pedig azt gondoltam, hogy mindez helyben történik. A védőnőhöz pedig csak ezután jutottam el. Amikor pedig a neten utánaolvastam, az derült ki számomra, hogy ahány ház, annyi szokás, hiszen sok helyen mérnek egy éhgyomri cukorszintet is. Itt, Veszprémben ilyen nem történik. A lényeg, hogy indulhattam szépen haza megreggelizni, szerencsére 10 percre lakunk onnan. Persze, ahogy az lenni szokott egy útba eső pékségben sem lehetett már ilyenkor zsemlét kapni, nagy nehezen azért szereztem.Végül 10-kor kezdtem újra az sztk-ban az egész procedúrát, akkor már rutinosabban. Mire lecsordogált az a sok kémcsőnyi vér, én már hihetetlenül rosszul voltam. Koncentráltam, hogy legalább addig benntartsam ezt a csekély reggelit, míg végzünk. Hát, pont addig sikerült, nem tovább. Sebaj, legközelebb már megismernek majd. :)