Tegnap ismét készült egy sztárvideó a Pocaklakóról, ezen már sokkal jobban kivehetőek a testrészei. 11,5cm hosszú az ülőmagassága. Hihetetlenül aranyos, ahogy a videó vége felé a nyakába húzza a lábát. Micsoda tornamutatványok!!! :)
2012. április 21., szombat
2012. április 18., szerda
Első ultrahangos videó :)
A 11. héten készült ez a videó, ekkor Pocaklakónk már 43mm-re nőtt. :)
Sőt, már a szívverése is látszik... :)
2012. április 16., hétfő
Próbareggeli...
Már több, mint egy évtizede, hogy Veszprémbe jöttem tanulni középiskolásként. Akkor még nem gondoltam volna, hogy ilyen sokáig maradok... :) Szeretek itt élni, hiszen itt lettem szerelmes, itt leszek Anyuka, valamint végérvényesen és visszavonhatatlanul felnőtt. :)
Ugyanakkor még a családomon kívül is sok minden otthonra köt, főleg hivatalosan. Itt volt az ideje, hogy körzeti orvost is váltsak, hogy ne kelljen minden apróság miatt 100km-t utazni. Szerencsére pont olyan doktorhoz tartozik a mostani utcánk, akit már ismertem, mivel Ő volt a kollégium kirendelt orvosa. Roppant kedves és vidám, akivel mindent meg lehet beszélni. Az első látogatásomkor felvette az adataimat, majd kaptam egy beutalót próbareggelis vérvételre.
Az itt történteknek van némi előélete. Nagyjából az 5. héttől a 13.-ig a reggeli rosszullét nálam egész napossá vált. Ráadásul általában teljesen váratlanul, a legmeglepőbb helyeken tört rám a hányinger. Éppen ezért is féltem ettől a vérvételtől. Nem alaptalanul...
Reggel 7-re kellett odamennem a rendelőintézetbe, ahol 20 percet álltam sorba, mire eljutottam addig a feliratig a falon, hogy a kismamákat előreveszik. Kaptam vonalkódos kémcsöveket és egy műanyag pohárkát. Hipp-hopp sorra is kerültem. Itt ért a meglepetés...
Nem is tudom, hogy miért is fordulhatott meg olyan a fejemben, hogy a mai egészségügyi viszonyok mellett nekem majd ott ad reggelit valaki. A háziorvosom csak annyit mondott, hogy el kell majd fogyasztani 2dl tejet és egy zsemlét, én naiv pedig azt gondoltam, hogy mindez helyben történik. A védőnőhöz pedig csak ezután jutottam el. Amikor pedig a neten utánaolvastam, az derült ki számomra, hogy ahány ház, annyi szokás, hiszen sok helyen mérnek egy éhgyomri cukorszintet is. Itt, Veszprémben ilyen nem történik. A lényeg, hogy indulhattam szépen haza megreggelizni, szerencsére 10 percre lakunk onnan. Persze, ahogy az lenni szokott egy útba eső pékségben sem lehetett már ilyenkor zsemlét kapni, nagy nehezen azért szereztem.Végül 10-kor kezdtem újra az sztk-ban az egész procedúrát, akkor már rutinosabban. Mire lecsordogált az a sok kémcsőnyi vér, én már hihetetlenül rosszul voltam. Koncentráltam, hogy legalább addig benntartsam ezt a csekély reggelit, míg végzünk. Hát, pont addig sikerült, nem tovább. Sebaj, legközelebb már megismernek majd. :)
Ugyanakkor még a családomon kívül is sok minden otthonra köt, főleg hivatalosan. Itt volt az ideje, hogy körzeti orvost is váltsak, hogy ne kelljen minden apróság miatt 100km-t utazni. Szerencsére pont olyan doktorhoz tartozik a mostani utcánk, akit már ismertem, mivel Ő volt a kollégium kirendelt orvosa. Roppant kedves és vidám, akivel mindent meg lehet beszélni. Az első látogatásomkor felvette az adataimat, majd kaptam egy beutalót próbareggelis vérvételre.
Az itt történteknek van némi előélete. Nagyjából az 5. héttől a 13.-ig a reggeli rosszullét nálam egész napossá vált. Ráadásul általában teljesen váratlanul, a legmeglepőbb helyeken tört rám a hányinger. Éppen ezért is féltem ettől a vérvételtől. Nem alaptalanul...
Reggel 7-re kellett odamennem a rendelőintézetbe, ahol 20 percet álltam sorba, mire eljutottam addig a feliratig a falon, hogy a kismamákat előreveszik. Kaptam vonalkódos kémcsöveket és egy műanyag pohárkát. Hipp-hopp sorra is kerültem. Itt ért a meglepetés...
Nem is tudom, hogy miért is fordulhatott meg olyan a fejemben, hogy a mai egészségügyi viszonyok mellett nekem majd ott ad reggelit valaki. A háziorvosom csak annyit mondott, hogy el kell majd fogyasztani 2dl tejet és egy zsemlét, én naiv pedig azt gondoltam, hogy mindez helyben történik. A védőnőhöz pedig csak ezután jutottam el. Amikor pedig a neten utánaolvastam, az derült ki számomra, hogy ahány ház, annyi szokás, hiszen sok helyen mérnek egy éhgyomri cukorszintet is. Itt, Veszprémben ilyen nem történik. A lényeg, hogy indulhattam szépen haza megreggelizni, szerencsére 10 percre lakunk onnan. Persze, ahogy az lenni szokott egy útba eső pékségben sem lehetett már ilyenkor zsemlét kapni, nagy nehezen azért szereztem.Végül 10-kor kezdtem újra az sztk-ban az egész procedúrát, akkor már rutinosabban. Mire lecsordogált az a sok kémcsőnyi vér, én már hihetetlenül rosszul voltam. Koncentráltam, hogy legalább addig benntartsam ezt a csekély reggelit, míg végzünk. Hát, pont addig sikerült, nem tovább. Sebaj, legközelebb már megismernek majd. :)
2012. április 14., szombat
Orvosválasztás
A pozitív teszt után a következő nagy kérdés az orvosválasztás volt. Sajnos nincs az ismeretségi körünkben környékbeli várandós kismama, így különböző fórumokon olvastunk a tapasztalatokról.
Itt, Veszprémben, a TB által finanszírozott rendelésen felváltva dolgoznak a doktorok, nem igazán kiszámítható módon. Mi úgy gondoltuk, hogy jobb, ha a terhességem egy orvos kísérné végig a teljes időtartama alatt, amire csak magánrendelésen van lehetőség.
A szüléshez fogadott orvos kérdése már más ügy. Olvastunk abszolút pozitív és negatív élményeket is. Szerintem az a legjobb a babának és a mamának is, ha akkor érkezik a pici, amikor szeretne. Ez pedig teljesen kiszámíthatatlan. Lehet kötni mindenféle szerződést, 100%-os garancia akkor sincsen, hogy amikor tényleg eljön az idő, ott lesz az orvos (lehet pl. ő is beteg). Így arra jutottunk, hogy nem élünk ezzel az opcióval.
Végül, azt hiszem, sikerült egy olyan doktornőt választanunk itt helyben a terhesgondozásra, akinek a szakértelmében teljesen megbízhatunk. Az első vizsgálaton csináltunk rákszűrést, mert már annak is itt volt az ideje. Aztán pedig ultrahanggal benéztünk a pocakomba és bizony ott lapult egy 1cm-es kis zsákocska. :) Hihetetlen érzés volt így először látni a babánkat. Persze egyáltalán nem hasonlított még egy kis emberkére, sokkal inkább egy kis babszemre, de szerintem már akkor is cuki volt. :) Ezután pedig kaptam néhány táplálkozási és életvezetési tanácsot. Szóval összességében azt gondolom, hogy jó kezekben vagyunk és ez ad egyfajta megnyugvást. :)
Itt, Veszprémben, a TB által finanszírozott rendelésen felváltva dolgoznak a doktorok, nem igazán kiszámítható módon. Mi úgy gondoltuk, hogy jobb, ha a terhességem egy orvos kísérné végig a teljes időtartama alatt, amire csak magánrendelésen van lehetőség.
A szüléshez fogadott orvos kérdése már más ügy. Olvastunk abszolút pozitív és negatív élményeket is. Szerintem az a legjobb a babának és a mamának is, ha akkor érkezik a pici, amikor szeretne. Ez pedig teljesen kiszámíthatatlan. Lehet kötni mindenféle szerződést, 100%-os garancia akkor sincsen, hogy amikor tényleg eljön az idő, ott lesz az orvos (lehet pl. ő is beteg). Így arra jutottunk, hogy nem élünk ezzel az opcióval.
Végül, azt hiszem, sikerült egy olyan doktornőt választanunk itt helyben a terhesgondozásra, akinek a szakértelmében teljesen megbízhatunk. Az első vizsgálaton csináltunk rákszűrést, mert már annak is itt volt az ideje. Aztán pedig ultrahanggal benéztünk a pocakomba és bizony ott lapult egy 1cm-es kis zsákocska. :) Hihetetlen érzés volt így először látni a babánkat. Persze egyáltalán nem hasonlított még egy kis emberkére, sokkal inkább egy kis babszemre, de szerintem már akkor is cuki volt. :) Ezután pedig kaptam néhány táplálkozási és életvezetési tanácsot. Szóval összességében azt gondolom, hogy jó kezekben vagyunk és ez ad egyfajta megnyugvást. :)
2012. március 13., kedd
Nagy változások
Igen, azok várnak ránk, hiszen egy ideje már kibérelte a pocakomat egy kis tökmag, aki örökre megváltoztat majd mindent. Hihetetlen kalandok elé nézünk, amiket egyelőre azt hiszem még elképzelni sem tudok.
Történetünk réges-régen indult. Petivel az egyetem első évében ismerkedtünk meg a kollégiumban. Nem kellett hozzá sok idő, hogy teljesen a bizalmamba fogadjam. Bármiről nyíltan tudtunk beszélgetni, meghallgatott, nem ítélkezett. Már akkor szerettem a sajátos humorát, hogy olyan tisztán látja a problémákat, két lábbal áll a Földön. Arcpirítóan őszinte, intelligens, udvarias. Egy évig voltunk barátok. Ennyi időnek kellett eltelnie, hogy mindketten rájöjjünk, többre vágyunk...Azóta több mint öt és fél év telt el. Sok mindenen keresztül mentünk együtt, nem minden úgy sikerült, ahogy elterveztük, voltak hullámhegyek és völgyek, mint minden kapcsolatban. Ugyanakkor én legbelül mindig is tudtam, hogy Ő az egyetlen a világon, aki mellett le tudnám élni az életem, aki elfogad, minden szeszélyemmel együtt, aki mellett boldog lehetek és aki csodálatos apukája lesz a gyermekeinknek.
Ez pedig most válóra is válik. :) Bár nem terveztük, egy apróság mégis növekedésnek indult, amit néhány hétig még csak nem is sejtettem. Aztán januárban valami nem történt meg, ami eddig minden hónapban pontosan bekövetkezett. Vásároltam egy tesztet, de a tájékoztatóban az szerepelt, hogy reggel biztosabb az eredmény, így egy hosszú, álmatlan éjszaka várt rám. Másnap pedig megjelent a két csík. Hogy mit éreztem ekkor? Egyszerre boldogságot, aggodalmat, örömöt és félelmet. Aztán mikor felkeltettem a mindebből mit sem sejtő Petit és láttam rajta, hogy tiszta szívből örül, tudtam, hogy innen minden rendben lesz. Egy teljes délelőtt repült el, mire megbeszéltünk mindent. Az nem is volt kérdés, hogy jöhet-e a baba, mindössze az, hogy most milyen teendőink lesznek.
Igen, nagy változások ezek a kis életünkben, de azt hiszem, igazából tudom, hogy minden tőlünk telhetőt meg fogunk tenni, hogy a mi babánk csudaklassz ember legyen, hiszen mindennek az alapja már most megvan: mindennél jobban szeretjük.
Történetünk réges-régen indult. Petivel az egyetem első évében ismerkedtünk meg a kollégiumban. Nem kellett hozzá sok idő, hogy teljesen a bizalmamba fogadjam. Bármiről nyíltan tudtunk beszélgetni, meghallgatott, nem ítélkezett. Már akkor szerettem a sajátos humorát, hogy olyan tisztán látja a problémákat, két lábbal áll a Földön. Arcpirítóan őszinte, intelligens, udvarias. Egy évig voltunk barátok. Ennyi időnek kellett eltelnie, hogy mindketten rájöjjünk, többre vágyunk...Azóta több mint öt és fél év telt el. Sok mindenen keresztül mentünk együtt, nem minden úgy sikerült, ahogy elterveztük, voltak hullámhegyek és völgyek, mint minden kapcsolatban. Ugyanakkor én legbelül mindig is tudtam, hogy Ő az egyetlen a világon, aki mellett le tudnám élni az életem, aki elfogad, minden szeszélyemmel együtt, aki mellett boldog lehetek és aki csodálatos apukája lesz a gyermekeinknek.
Ez pedig most válóra is válik. :) Bár nem terveztük, egy apróság mégis növekedésnek indult, amit néhány hétig még csak nem is sejtettem. Aztán januárban valami nem történt meg, ami eddig minden hónapban pontosan bekövetkezett. Vásároltam egy tesztet, de a tájékoztatóban az szerepelt, hogy reggel biztosabb az eredmény, így egy hosszú, álmatlan éjszaka várt rám. Másnap pedig megjelent a két csík. Hogy mit éreztem ekkor? Egyszerre boldogságot, aggodalmat, örömöt és félelmet. Aztán mikor felkeltettem a mindebből mit sem sejtő Petit és láttam rajta, hogy tiszta szívből örül, tudtam, hogy innen minden rendben lesz. Egy teljes délelőtt repült el, mire megbeszéltünk mindent. Az nem is volt kérdés, hogy jöhet-e a baba, mindössze az, hogy most milyen teendőink lesznek.
Igen, nagy változások ezek a kis életünkben, de azt hiszem, igazából tudom, hogy minden tőlünk telhetőt meg fogunk tenni, hogy a mi babánk csudaklassz ember legyen, hiszen mindennek az alapja már most megvan: mindennél jobban szeretjük.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)